Utazások 2023: március 2023

Pilis, Nyáregyháza, Dánszentmiklós

2023. március 26.

Vasárnap a kastélytúra újabb állomásaként Pest vármegyébe utaztam. Reggel a 8.50-es vonattal indultam Csongrádról, majd Kiskunfélegyházán és Cegléden szálltam át, így 11 óra után szálltam le Pilisen.

A terület már a kőkorszak óta lakott, része volt a 6. században kialakult Avar Birodalomnak. A honfoglalást követően királyi birtok volt, az itt élők a keleti végeket védelmezték. Besenyők telepedtek ide, köztük a Pylis nemzetség (innen a település neve, ami 1326-ban már szerepel egy dokumentumban.) A török hódoltság után elnéptelenedett, majd a terület egy része a Grassalkovich-család birtokába került. Beleznay János (aki a szabadságharcban először Rákóczi oldalán harcolt, de időben "átigazolt" a császáriakhoz, és 1710-ben már ezredesi rangban szolgált) feleségül vette Grassalkovich Zsuzsannát, és ők építették a településen álló kastélyt 1720 körül. Beleznay felvidéki szlovákokat telepített ide.

Üdvözlő szavak a vasútállomás aluljárójában

Először végigsétáltam a vasútállomásról a városközpontba vezető Rákóczi Ferenc utcán megcsodáltam az 1997-ben épült református templomot, amelynek tornya 2004-ben készült el.

Református templom

Gyülekezeti ház

Szobor a templom mellett

Ezután tovább sétáltam, lefényképeztem az út túloldalán a Krisztus Király római katolikus templomot, amelyet 1934-ben szenteltek fel, miután templommá alakították a korábbi mozi és kultúrház épületét.

Krisztus Király római katolikus templom

Balra a templom, jobbra a plébánia épülete

Miután kiértem a várost átszelő 4-es útra, lefényképeztem a város faragott címerét (rajta a kastély körvonala, ami miatt ideutaztam). Ezután balra indultam, mert megláttam az evangélikus templom impozáns épületét egy szép parkban. A templom 1787-ben készült el, építését Beleznay Miklós gróf is támogatta. A templom körüli parkban világháborús emlékművek, szépen gondozott sétányok.

Evangélikus templom

Mivel a térkép közvetlenül a templom mellett jelzett egy Beleznay-kastélyt, megkérdeztem a járókelőket, hol lehet. Egy kedves hölgy felvilágosított, hogy nem jó helyen járok, a kastély néhány utcával távolabb van, elmagyarázta az utat, sőt még fel is hívta egy ismerősét, hogy biztosan beengedjenek majd a portán. (Azért én egy kerítésen keresztül lefényképeztem egy kastélynak látszó épületet, később kiderült, valóban ez volt a Beleznay-család másik kastélya.)

Az a bizonyos másik kastély

Ezután visszamentem a központba, lefényképeztem egy modern Petőfi-szobrot, a városházát, majd megkerestem a Kármán utcát, ami a kastélyhoz vezetett.

Városháza

Ezután megnéztem a Beleznay-kastélyt, amelyben most nevelőotthon működik. (Részletes leírás és több kép a kastélyról itt.)

Beleznay-kastély

Miután körbejártam és -fényképeztem a kastélyt, visszamentem a központba, a 4-es főútról is megnéztem a kastély hátsó homlokzatát, újra lefényképeztem a városházát, falán a kitelepítettek emléktáblájával, majd visszamentem a korábban hátulról már látott épülethez, amelyről kiderült, hogy tényleg a Beleznay-család másik városi kastélyát rejti, bár meglehetősen romos és elhanyagolt állapotban. (Részletes leírás és képek itt.)

Városháza

A Beleznay-Gubányi-kastély

Ezután visszamentem a központba, megkerestem a buszmegállót, és a 12.55-ös busszal (néhány perc alatt) átmentem Nyáregyházára. A Bem József utcai megállóban szálltam le, innen néhány perc sétára volt a falu központja.

Nyáregyháza egy kb. 3500 lakosú község, 1411-ben említik először oklevelek. A mohácsi vész után a település elpusztult, majd a Nyáry-család mellett a Manno- és a Wekerle-család is szerzett itt birtokot.

Először a Wekerle-kúriát néztem meg (részletes leírás és képek itt), majd az innen néhány száz méterre álló Nyáry-Manno-kastély következett (leírás és képek itt).

Világháborús emlékmű

Wekerle-kúria

Nyáry-Manno-kastély

Kereszteződés, háttérben a kastély

Ezután gyalog elindultam a közeli Wekerle-majorba, szerencsére az út egy részét stoppal tettem meg. Egy kedves hölgy felvett és egészen a bekötőút kezdetéig elvitt. Innen a térkép szerint már csak néhány kilométert kellett megtennem, hogy eljussak következő célomhoz, a Wekerle-kastélyhoz. A távolból le is fényképeztem a hófehér épületet, de amikor végre elértem a majorhoz, zárt kapu fogadott. Felhívtam a tulajt (bár akkor még nem tudtam, hogy ő az), elmeséltem, mi történt, ő pedig útbaigazított, így újabb gyaloglás várt rám. Kiderült, hogy Dánszentmiklós felé kell megközelíteni a helyet, bosszantó, hogy ott jöttem el a kereszteződés mellett, ha tudtam volna, hogy arra kell menni, rengeteg időt megspóroltam volna.

Temető Nyáregyháza határában

Bekötőút a Wekerle-major felé

A Wekerle-kastély a távolban

Bezárt kapu a majorba vezető úton

A kereszteződés, jobbra Dánszentmiklós

Végül megtaláltam a majorhoz vezető fasort, megcsodáltam a kastély körül elterülő parkot, a tavat, a kápolnát és magát az épületet, amelyet mostani tulajdonosa, dr. Kölcsey-Rieden Roland újított fel, akivel személyesen is találkoztam. (Részletes leírás és több kép a kastélyról itt.)

A majorba vezető fasor

Tó a kastélyparkban

Kápolna

Wekerle-Kölcsey-kastély

Hála vendéglátómnak, aki kocsival átvitt Pilisre, éppen elértem a 15.47-es vonatot, így este hat után már haza is értem Csongrádra.

Úton Pilis és Cegléd között

Cegléd, vasútállomás

Források:

Pilis - Települési Értéktár Bizottság - Beleznay-Nyáry kastély

Pilis - Települési Értéktár Bizottság - Beleznay Sárga kastély

Látnivalók, nevezetességek | Nyáregyháza Község Hivatalos Honlapja (nyaregyhaza.hu)

Bácsalmás

2023. március 25.

Szombatra hűvösebb időt ígértek, ezért megvártam, amíg délelőtt elállt az eső, és csak a 10.50-es vonattal indultam el a kastélytúrám mai állomására, Bácsalmásra. Félegyházán szálltam át a bajai vonatra, és 13.19-kor érkeztem Bácsalmásra.

Bácsalmás egy kb. 6000 fős kisváros a Baja-Szeged-Szabadka háromszögben, Felső-Bácska kapujának is nevezik. Területe már az őskorban is lakott volt, de csak a 18. század elején alakult ki a mai település, magyar, horvát és szlovák lakosokkal, a század végén pedig német telepesek érkeztek a városba. 1848-ban Vörösmarty Mihály volt a város országgyűlési képviselője, és a település 1904 óta viseli a Bácsalmás nevet.

Már az állomáson találtam egy információs táblát, ahol listázták a nevezetességeket, szerencsére minden fontos látnivaló a városközpontban, vagy a közvetlen közelében található.

Először a Kossuth-parkot néztem meg, ahol interaktív játékok, sétányok, információs táblák várják a sétálni vágyókat. A parkon egy kis patak is keresztülfolyik, és találtam egy fából készült kilátót is, amelyet úgy építettek meg, hogy ne kelljen kivágni a fákat, inkább körbeépítették őket.

Közvetlenül a park mellett áll a Hunyadi János Gimnázium épülete, amely 1953 óta működik, és 1956-ban költözött az egykori csendőrlaktanya épületébe.

A gimnázium épülete és a Kulturális Központ között áll a fedett padokkal és egy kis parkkal körülvett zenélő szökőkút, vagyis az 2021-ben felavatott Backnang Emlékkút, ami ottjártamkor is zenélt. A kúttal az 1945-ben kitelepített bácsalmási sváboknak kívántak emléket állítani. A Kulturális Központ előtt áll az 1980-ban készült Lantos nő című szobor.

Az út túloldalán áll az általános iskola impozáns épülettömbje, falán háromnyelvű felirattal, előtte Kossuth és Vörösmarty szobraival.

Az általános iskola már tulajdonképpen a Hősök terén áll, ezen az árnyas, sétányokkal és emlékművekkel teli szép parkban, amelyet körben gyönyörű paloták, városi kúriák szegélyeznek. Közepén pedig a római katolikus Szent Kereszt Felmagasztalása templom áll, amely 1821-ben klasszicista stílusban épült. Bejárata fölött csodaszép üvegablak, falán pedig számos emléktábla.

Szentháromság oszlop

Szülőföldjükről elűzött népek emlékműve

A templommal szemben áll az 1820-as években épült Antonovits- (vagy Antunovich-) kúria. (Részletes leírás és több kép itt.)

Közvetlenül mellette áll a Kovachich-kúria. (Részletes leírás és képek itt.)

A tér északi oldalán álló szépen restaurált épületben működik a Vörösmarty Mihály könyvtár, amelynek emeletén Dulity Tibor 2004-ben elhunyt helyi festőművész kiállítása látható. A mellette lévő sötétsárga épületen is gyönyörű díszítéseket fedeztem fel.

Szintén sárga színben pompázik a Siskovich-Fischof-kúria. (Részletes leírás és képek itt.)

A tér nyugati felén áll az a bizonyos városi palota, ami miatt tulajdonképpen eljöttem Bácsalmásra. Ez tulajdonképpen két, egybeépített palota, mindkettőt az 1920-as években emelték neobarokk stílusban, ugyanaz volt a tervezőjük is, a bácsbokodi Kóbor Ferenc. Az északi oldalon álló Ulrich-ház építtetője Ulrich Károly kereskedő volt, a déli, körerkélyes épületet pedig Csauscher Ádám szőlőbirtokos-kereskedő emeltette. Mindkét épület alsó szintjén üzletek voltak (és vannak ma is), az emeleten pedig a megrendelők lakásai kaptak helyet. Az épület tetején, a párkányokon a tudományokat és a művészeteket szimbolizáló, egész alakos szobrokat helyeztek el.

Ulrich-palota

Csauscher-palota

Miután körbejártam a Hősök terét, elindultam a kicsit távolabb fekvő Tájház felé. Bár sejtettem, hogy nem lesz nyitva, de reméltem, hogy azért vethetek egy pillantást a (feltehetően) szép épületre. Úgy láttam, mellette működik a kékfestő műhely, gondoltam, ha nyitva lesz, azt is megnézem. A Szent János, majd a Kossuth utcán sétálva jutottam el a város északi részére.

Hát, ahogy sejtettem, a Tájház és a kékfestő műhely is csak a nyári szünidőben tart nyitva, egyébként előre bejelentett csoportokat fogadnak csak. Azért az utcáról lefényképeztem a valóban szép (nemrég restaurált) épületeteket, különösen tetszett a műhely külső falán a kékfestő minta.

Tájház

A műhely kapuján egy telefonszámot találtam, gondoltam, felhívom a számot, hátha ma délutánra bejelentkezett egy csoport, én pedig bemehetek velük. Sajnos, nem így volt, viszont amikor a vonal túlsó végén az éppen a műhelyben dolgozó helyi iparművész, Bakos Zoltán, meghallotta, hogy a kapu előtt állok, beengedett. Miközben dolgozott (ez nem kiállítóhely, hanem egy ma is működő, és termelő műhely), megengedte, hogy végig kövessem a kékfestő anyagok készítésének ősi folyamatát. A vásznat (csak lent vagy pamutot használnak, a műszálas anyagok alkalmatlanok erre a célra) először beavatják, vagyis forró vízben kifőzik, így egyrészt eltávolítják belőle a gyártási folyamat során belekerült vegyianyagokat, másrészt így később már nem fog összemenni. Ezután megszárítják, majd felrajzolják rá a tervezett minta körvonalait. Ezután egy pépet (vagy németesen papot) kevernek ki, amelybe belemártják a fából készült mintázó dúcok egyikét. Megkérdeztem, miért csak aránylag kicsi dúcokkal dolgoznak, mire a kezembe adott egyet (nagyon nehéz volt) és azt mondta, képzeljem el, hogy ezt kell egész nap emelgetni, rátenni az anyagra, majd felvenni, stb. Így már érthető, hogy inkább kisebb formákkal dolgoznak. A mintázást általában kézzel végzik, bár a műhelyben láttam egy gépet is, sőt be is indította a kedvemért. Elvileg ezzel sokkal gyorsabban lehetne végezni a mintázást, de azt mesélte, hogy igazából sokkal körülményesebb: egyrészt mindig kell mellé egy-két ember, hiszen állandóan ellenőrizni kell, figyelni a pép sűrűségét, utántölteni, letisztítani a dúcokat, mert egy idő után rátapad a pép, ráadásul csak 80 centis anyaggal tud bánni a gép, ilyet pedig ma már nem is nagyon lehet találni. Szóval, inkább kézzel mintáznak. Miután a pépet felvitték az anyagra (akkor éppen egy 33 méteres darabot mintázott), megszárítják, majd indigókékre festik. A festés egy 2,5 méter mély, lefelé szélesedő kádban történik, amibe többször is bemártják az anyagot. Minél többször merítik bele, annál sötétebb lesz a szín. A merítések idejét a falon lévő táblára krétával írják fel, gondolom ugyanúgy, mint 100 évvel ezelőtt. A festés után az anyagot megszárítják és mángorolják, amitől fényesebb és intenzívebb lesz a minta. (Ez a hatás sajnos csak az első mosásig tart.) Az anyagokból aztán különböző dolgokat készítenek, terítőket, ruhát, kötényt, de méteráruként is meg lehet vásárolni a boltban, amelynek az épülete a tulajdonos által véletlenül meglátott tolóajtó köré épült. A kiállóteremben sokat megtudhatunk a műhely alapítójáról, Skorutyák Jánosról, aki a Felvidékről került Bácskába, majd Bácsalmásra, ahol 1879-ben alapította meg a kékfestő műhelyt. Számos fénykép, dokumentum mutatja be, ahogy ez a szép mesterség apáról fiúra öröklődött a családban. Sajnos, a jövő bizonytalan, hiszen a műhely jelenlegi tulajdonosának (a neve szintén Skorutyák János) nincs gyermeke, így senki sem viszi tovább az örökséget.

A pép

Mintázó dúcok

A pép receptje

Az alapító, Skorutyák János

Mintázógép

Mintázófák a gépi mintázáshoz

A festőkád

A tábla

Száradnak az anyagok

Mángorlógép

A kiállítás részlete

Mintakönyv

Családfa

Mesterlevél

Dokumentumok

Az a bizonyos ajtó, amihez az épület készült

A bolt kínálata

A jelenlegi tulajdonos édesanyjának lakrésze

Bakos Zoltán iparművész

A műhely udvara

Miután kijöttem a műhelyből, visszasétáltam az állomásra, közben lefényképeztem a városháza modern épületét és a Református templomot, amely 1939-ben épült, és egy székelykapu áll a bejáratánál. Mivel nagyon elment az idő, és esni kezdett, úgy döntöttem, stoppolok. Azonnal megállt egy kedves úriember, aki egészen a vasútállomásig elvitt, közben persze beszélgettünk, kiderült, hogy Mezőtúrra járt iskolába, így nemcsak Csongrádon, Szentesen és Mindszenten, de még Hajdúszoboszlón is voltak ismerősei. A 16.41-es vonattal visszamentem Kiskunfélegyházára, de ott nem volt kedvem másfél órát várni a csatlakozásra, inkább átsétáltam a buszállomásra, így már negyed nyolcra hazaértem.