Utazások 2023: Bácsalmás

Bácsalmás

2023. március 25.

Szombatra hűvösebb időt ígértek, ezért megvártam, amíg délelőtt elállt az eső, és csak a 10.50-es vonattal indultam el a kastélytúrám mai állomására, Bácsalmásra. Félegyházán szálltam át a bajai vonatra, és 13.19-kor érkeztem Bácsalmásra.

Bácsalmás egy kb. 6000 fős kisváros a Baja-Szeged-Szabadka háromszögben, Felső-Bácska kapujának is nevezik. Területe már az őskorban is lakott volt, de csak a 18. század elején alakult ki a mai település, magyar, horvát és szlovák lakosokkal, a század végén pedig német telepesek érkeztek a városba. 1848-ban Vörösmarty Mihály volt a város országgyűlési képviselője, és a település 1904 óta viseli a Bácsalmás nevet.

Már az állomáson találtam egy információs táblát, ahol listázták a nevezetességeket, szerencsére minden fontos látnivaló a városközpontban, vagy a közvetlen közelében található.

Először a Kossuth-parkot néztem meg, ahol interaktív játékok, sétányok, információs táblák várják a sétálni vágyókat. A parkon egy kis patak is keresztülfolyik, és találtam egy fából készült kilátót is, amelyet úgy építettek meg, hogy ne kelljen kivágni a fákat, inkább körbeépítették őket.

Közvetlenül a park mellett áll a Hunyadi János Gimnázium épülete, amely 1953 óta működik, és 1956-ban költözött az egykori csendőrlaktanya épületébe.

A gimnázium épülete és a Kulturális Központ között áll a fedett padokkal és egy kis parkkal körülvett zenélő szökőkút, vagyis az 2021-ben felavatott Backnang Emlékkút, ami ottjártamkor is zenélt. A kúttal az 1945-ben kitelepített bácsalmási sváboknak kívántak emléket állítani. A Kulturális Központ előtt áll az 1980-ban készült Lantos nő című szobor.

Az út túloldalán áll az általános iskola impozáns épülettömbje, falán háromnyelvű felirattal, előtte Kossuth és Vörösmarty szobraival.

Az általános iskola már tulajdonképpen a Hősök terén áll, ezen az árnyas, sétányokkal és emlékművekkel teli szép parkban, amelyet körben gyönyörű paloták, városi kúriák szegélyeznek. Közepén pedig a római katolikus Szent Kereszt Felmagasztalása templom áll, amely 1821-ben klasszicista stílusban épült. Bejárata fölött csodaszép üvegablak, falán pedig számos emléktábla.

Szentháromság oszlop

Szülőföldjükről elűzött népek emlékműve

A templommal szemben áll az 1820-as években épült Antonovits- (vagy Antunovich-) kúria. (Részletes leírás és több kép itt.)

Közvetlenül mellette áll a Kovachich-kúria. (Részletes leírás és képek itt.)

A tér északi oldalán álló szépen restaurált épületben működik a Vörösmarty Mihály könyvtár, amelynek emeletén Dulity Tibor 2004-ben elhunyt helyi festőművész kiállítása látható. A mellette lévő sötétsárga épületen is gyönyörű díszítéseket fedeztem fel.

Szintén sárga színben pompázik a Siskovich-Fischof-kúria. (Részletes leírás és képek itt.)

A tér nyugati felén áll az a bizonyos városi palota, ami miatt tulajdonképpen eljöttem Bácsalmásra. Ez tulajdonképpen két, egybeépített palota, mindkettőt az 1920-as években emelték neobarokk stílusban, ugyanaz volt a tervezőjük is, a bácsbokodi Kóbor Ferenc. Az északi oldalon álló Ulrich-ház építtetője Ulrich Károly kereskedő volt, a déli, körerkélyes épületet pedig Csauscher Ádám szőlőbirtokos-kereskedő emeltette. Mindkét épület alsó szintjén üzletek voltak (és vannak ma is), az emeleten pedig a megrendelők lakásai kaptak helyet. Az épület tetején, a párkányokon a tudományokat és a művészeteket szimbolizáló, egész alakos szobrokat helyeztek el.

Ulrich-palota

Csauscher-palota

Miután körbejártam a Hősök terét, elindultam a kicsit távolabb fekvő Tájház felé. Bár sejtettem, hogy nem lesz nyitva, de reméltem, hogy azért vethetek egy pillantást a (feltehetően) szép épületre. Úgy láttam, mellette működik a kékfestő műhely, gondoltam, ha nyitva lesz, azt is megnézem. A Szent János, majd a Kossuth utcán sétálva jutottam el a város északi részére.

Hát, ahogy sejtettem, a Tájház és a kékfestő műhely is csak a nyári szünidőben tart nyitva, egyébként előre bejelentett csoportokat fogadnak csak. Azért az utcáról lefényképeztem a valóban szép (nemrég restaurált) épületeteket, különösen tetszett a műhely külső falán a kékfestő minta.

Tájház

A műhely kapuján egy telefonszámot találtam, gondoltam, felhívom a számot, hátha ma délutánra bejelentkezett egy csoport, én pedig bemehetek velük. Sajnos, nem így volt, viszont amikor a vonal túlsó végén az éppen a műhelyben dolgozó helyi iparművész, Bakos Zoltán, meghallotta, hogy a kapu előtt állok, beengedett. Miközben dolgozott (ez nem kiállítóhely, hanem egy ma is működő, és termelő műhely), megengedte, hogy végig kövessem a kékfestő anyagok készítésének ősi folyamatát. A vásznat (csak lent vagy pamutot használnak, a műszálas anyagok alkalmatlanok erre a célra) először beavatják, vagyis forró vízben kifőzik, így egyrészt eltávolítják belőle a gyártási folyamat során belekerült vegyianyagokat, másrészt így később már nem fog összemenni. Ezután megszárítják, majd felrajzolják rá a tervezett minta körvonalait. Ezután egy pépet (vagy németesen papot) kevernek ki, amelybe belemártják a fából készült mintázó dúcok egyikét. Megkérdeztem, miért csak aránylag kicsi dúcokkal dolgoznak, mire a kezembe adott egyet (nagyon nehéz volt) és azt mondta, képzeljem el, hogy ezt kell egész nap emelgetni, rátenni az anyagra, majd felvenni, stb. Így már érthető, hogy inkább kisebb formákkal dolgoznak. A mintázást általában kézzel végzik, bár a műhelyben láttam egy gépet is, sőt be is indította a kedvemért. Elvileg ezzel sokkal gyorsabban lehetne végezni a mintázást, de azt mesélte, hogy igazából sokkal körülményesebb: egyrészt mindig kell mellé egy-két ember, hiszen állandóan ellenőrizni kell, figyelni a pép sűrűségét, utántölteni, letisztítani a dúcokat, mert egy idő után rátapad a pép, ráadásul csak 80 centis anyaggal tud bánni a gép, ilyet pedig ma már nem is nagyon lehet találni. Szóval, inkább kézzel mintáznak. Miután a pépet felvitték az anyagra (akkor éppen egy 33 méteres darabot mintázott), megszárítják, majd indigókékre festik. A festés egy 2,5 méter mély, lefelé szélesedő kádban történik, amibe többször is bemártják az anyagot. Minél többször merítik bele, annál sötétebb lesz a szín. A merítések idejét a falon lévő táblára krétával írják fel, gondolom ugyanúgy, mint 100 évvel ezelőtt. A festés után az anyagot megszárítják és mángorolják, amitől fényesebb és intenzívebb lesz a minta. (Ez a hatás sajnos csak az első mosásig tart.) Az anyagokból aztán különböző dolgokat készítenek, terítőket, ruhát, kötényt, de méteráruként is meg lehet vásárolni a boltban, amelynek az épülete a tulajdonos által véletlenül meglátott tolóajtó köré épült. A kiállóteremben sokat megtudhatunk a műhely alapítójáról, Skorutyák Jánosról, aki a Felvidékről került Bácskába, majd Bácsalmásra, ahol 1879-ben alapította meg a kékfestő műhelyt. Számos fénykép, dokumentum mutatja be, ahogy ez a szép mesterség apáról fiúra öröklődött a családban. Sajnos, a jövő bizonytalan, hiszen a műhely jelenlegi tulajdonosának (a neve szintén Skorutyák János) nincs gyermeke, így senki sem viszi tovább az örökséget.

A pép

Mintázó dúcok

A pép receptje

Az alapító, Skorutyák János

Mintázógép

Mintázófák a gépi mintázáshoz

A festőkád

A tábla

Száradnak az anyagok

Mángorlógép

A kiállítás részlete

Mintakönyv

Családfa

Mesterlevél

Dokumentumok

Az a bizonyos ajtó, amihez az épület készült

A bolt kínálata

A jelenlegi tulajdonos édesanyjának lakrésze

Bakos Zoltán iparművész

A műhely udvara

Miután kijöttem a műhelyből, visszasétáltam az állomásra, közben lefényképeztem a városháza modern épületét és a Református templomot, amely 1939-ben épült, és egy székelykapu áll a bejáratánál. Mivel nagyon elment az idő, és esni kezdett, úgy döntöttem, stoppolok. Azonnal megállt egy kedves úriember, aki egészen a vasútállomásig elvitt, közben persze beszélgettünk, kiderült, hogy Mezőtúrra járt iskolába, így nemcsak Csongrádon, Szentesen és Mindszenten, de még Hajdúszoboszlón is voltak ismerősei. A 16.41-es vonattal visszamentem Kiskunfélegyházára, de ott nem volt kedvem másfél órát várni a csatlakozásra, inkább átsétáltam a buszállomásra, így már negyed nyolcra hazaértem.